Ügyfeleim véleménye

“2016-ban aki nincs FB-on, nem használ online marketinget a vállalkozásában és nincs weboldala, az a világ számára nem létezik. Én hosszan hittem, hogy enélkül is működik. Sokan, sokszor, már-már erőszakosan “kínálták” segítségüket, hogy változtassak ezen a szemléleten, amitől még ellenállóbb lettem. Közben magamnak már bevallottam, hogy én megyek szemben az autópályán és lehet, hogy ezen el kellene gondolkodnom. Ekkor egy barátnőm ajánlására megismertem Beát. Finom bája és precíz szakmaisága, ahogy bemutatta magát és az on-line marketinget, azonnal meggyőzött arról, hogy változtatnom kell. Megérezte a tartózkodásomat, így időt és energiát szánt arra is, hogy úgy magyarázza el a lehetőségeket, hogy laikusként is rendszerben, folyamatban tudjam látni és érteni, mire és hogyan használható az on-line tér. Ő volt az első on-line marketing szakember, akinél éreztem, hogy engem és a termékeimet szeretné sikerre juttatni a nála lévő tudással, hogy érteni akarja, mi a cél, és nem az a hangsúlyos, hogy számlázhasson. Szolgáltatásait, hozzáállását, szakmaiságát 1-10-es skálán 10-re értékelem.”

Segal Hajnalka

Mindenhol Otthon Alapítvány

“Beát komoly ajánlási háttérrel bíztam meg a közös munkára, azzal a céllal, hogy érdeklődőket tereljen a weboldalamra, illetve egy-két landing oldalra.

Több kampánnyal is próbálkoztunk – elsősorban AdWords-ön és Facebook-on keresztül. Nagyon tetszett a munkájában, hogy mindent mérhetővé tett (e-mailben kaptam a különböző kódokat, amiket beillesztettem a weboldalamba, vagy a feliratkozási folyamat megfelelő pontjaira). Amikor valami még hibádzott, felhívta rá a figyelmemet, és megmondta, hogy mit és hol módosítsak. Javaslatot tett AdWords kulcsszavakra és Facebook célcsoport szegmentálásra.

Három hónap alatt sikerült a Facebook kattintások költségét jelentősen csökkenteni. Amikor két-három napig nem volt elérhető, azt előre jelezte.

Valamilyen szinten – bár nem az ő feladata volt – véleményezte a kreatívokat is. A hozzáállását maximálisan tudom dicsérni, mindig éreztem, hogy az elvárt eredményekre törekszik.

Boér Tamás

Sikertervezés

“Érdekes, mert Bea online marketinges, mi mégis ajánlás útján kerültünk kapcsolatba vele. Lelkesedése a marketing szakma iránt azonnal érezhető volt. A közös munka során pedig megbizonyosodhattunk arról, hogy a munkakedv mély szakmai ismerettel, szerteágazó gyakorlati tapasztalattal párosul. Olyan ötleteket is elénk tárt, amire sosem gondoltunk korábban. Főleg a Facebook jelenlétünkben segített, valamint kampányainkhoz futtattunk vele pontosan célzott, szegmentált Facebook hirdetéseket. Beával az eddigiek során rendkívül jó, gördülékeny és könnyű volt számunkra együttműködni. Nem egy géppel, nem egy szalagmunkással, hanem egy figyelmes, törődő emberrel volt/van dolgunk. Bárcsak más szolgáltatóknál is ezt tapasztalhatnánk.

Fülöp Tibor

Sportlabor