Ki áll a BB Creates mögött?

A BB Creates megalapításával küldetésemnek tekintem, hogy
a vállalatokat segítsem az online marketingjükben rejlő
lehetőségek feltárásában.

Néhány gondolat rólam

#bbcreates @baloghbeata

Balogh Beáta vagyok, 2006 óta foglalkozom marketinggel. A BB Creates megalapításával küldetésemnek tekintem, hogy a vállalatokat segítem az online marketingjükben rejlő lehetőségek kiaknázásában. Ráadásul ezt úgy, hogy őket minél több hasznos információval és gyakorlati tudással lástom el.

Kezdetben egy műszaki áruházláncnál dolgoztam marketing asszisztensként, majd marketingvezetőként. Viszonylag hamar kiderült számomra, hogy az online marketing az én világom. Tudtam, hogy szívesen foglalkoznék vele, hisz ez a terület annyira dinamikusan változik, ami kielégíti az én örökösen új információra vágyó attitűdömet, igényemet.

Hat év után átavanzsáltam ügyfél oldalról az ügynökségi pályára, ahol sok tucat kisebb és nagyobb projektet, kampányt terveztem, vittem végig. Majd 2015 nyarán kialakítottam a brand-emet, létrejött a BB Creates, és egyéni vállalkozóként saját magam főnöke lettem.

Az elmúlt évtizedben dolgoztam ügyfél oldalon ügynökségekkel, és ügynökségi oldalon ügyfelekkel, ezért mindkét oldal előnyeit és hátrányait is mélyrehatóan ismerem, de ami ennél fontosabb: a mozgatórugóit is. Munkám során arra jöttem rá, hogy a józan paraszti ész, az intelligencia és a megfelelő helyen, módon és időben alkalmazott kommunikáció minden esetben kifizetődik.

A marketing ezek összehangolásától válik egy cég valódi erejévé.

Vizsgáim, eredményeim

  • 2006-ban végeztem a Szegedi Tudományegyetemen művelődésszervező – média szakon.
  • 2010-ben végeztem a Budapesti Kommunikációs Főiskola stratégiai marketing posztgraduális képzésén.
  • 2012-ben kezdtem el Google AdWords kampányokkal foglalkozni, több tanfolyamon és továbbképzésen részt vettem, és minősített Google AdWords szakértő vagyok azóta folyamatosan (évente kell a vizsgákat ismételni).
  • 2014-ben Magyarországon elsőként én tettem le az RG Stúdió Facebook haladó szintű vizsgáját.
  • 2014. óta Mensa HungarIQa tag vagyok.
  • 2015-ben a Google Analytics angol nyelvű vizsgáját is abszolváltam.
  • 2015-ben elvégeztem Webszerkesztő és webgrafikus (HTML, CSS, Photoshop, Adobe Flash) tanfolyamot.

Néhány kép az életemről

Ez mind fontos számomra

Szeretek intelligens emberekkel lenni, értelmes projekteken dolgozni. Kreativitásomat nem csak a munkámban élem ki. Rendkívül jól kikapcsol és feltölt az, amikor festek, rajzolok. Szeretek olvasni, tanulni, előadásokra járni. Pár éve ismertem meg a mastermind fogalmát és előnyét saját bőrömön is tapasztaltam már. Aktív tagja vagyok a Mensa HungarIQa közösségnek. Kedvelem Feldmár András, Bagdy Emőke, Pál Feri atya életszemléletét. Az online marketing mellett még közel áll hozzám a pszichológia, mentálhigiéné és az önismeret is.

Régebben éveken át zongoráztam, erős vonzalmat érzek, hogy megtanuljak hegedülni. A zene meghatározó szerephez jut mindennapjaimban, szívesen hallgatom a “Punnany Massif” és “Anna and the Barbies” számait, meg az élőzenét általában.

Zsiráfokért rajongok (még a telefonom tokja is zsiráfos), a behűtött jó rosé fröccsöt baráti társaságban szívesen kortyolom, imádok nevetni, focizni rendszeresen járok. Szeretem az aktív életem, szeretem a munkám, amit a nagyon jó fej ügyfeleim tesznek igazán élvezetessé.

Néhány zene, amit szeretek

…és egy kis inspiráció

Kapcsolatfelvétel

Ha kérdésed van, vagy bővebb információra lenne szükséged, akkor írj vagy hívj, örömmel segítek!
Telefonszámom: +36 20 377 9514